4Globe Kft.

Felnőttképzés – Rendezvényszervezés

Pályázatírás – Projektmenedzsment 

Piackutatás – Tanácsadás

Weblapfejlesztés

Bemutatkozunk

„A 4 GLOBE Kft. filozófiájának középpontjában a fenntartható fejlődés, és az egész életen át tartó tanulás áll.”

Fontosnak tartjuk, a szociális jólétet biztosító fejlődés hosszú távú fenntarthatóságát. Ugyanakkor úgy véljük, hogy az életminőség folyamatos javítása és a lehetőségekhez való folyamatos hozzáférés esélyegyenlőségének biztosítása a természeti erőforrások fenntartható használatával, s a környezetminőség megőrzésével, a támogató ökoszisztémák eltartó képességének határán belül valósuljon meg.
Ennek érdekében és figyelembe vételével végezzük oktatási tevékenységünket is, amelynek nagy részét a környezettudatos tevékenységre és gondolkodásmódra való oktatás teszi ki, támogatva az egész életen át tartó tanulás ideáját óvodás kortól a felsőoktatáson át egészen életünk végéig.

Felnőttképzés

A 4Globe Kft. felnőttképzési nyilvántartási száma: E/2021/000042

Weblapfejlesztés :

–        A létrehozandó honlap célja

–        Témakörök meghatározása

–        Weboldalra kerülő szöveges, képi, video, stb. dokumentumok összegyűjtése

–        Domain név lefoglalása

–        Grafikai arculatterv (design) elkészítése

–        Webtárhely bérlése szükség szerint

–        Tartalmak feltöltése

–        Keresőoptimalizálás igény szerint

–        A weboldal folyamatos frissítése és aktualizálása

–        Üzemeltetés

Pályázatírás

Ennek érdekében gondosan feltérképezzük az ügyfelek elképzeléseit, valamint az általuk elérhető és elnyerhető pályázatokat. Ügyfeleinket olyan javaslatokkal támogatjuk, melyek célja az ügyfelek nyerési esélyeinek növelése. Elkészítjük a költségbecsléseket, valamint a projekttervet, illetve szükség szerint külső szakértőket vonunk be. Csak ezt követően kerül sor a megvalósíthatósági tanulmány, és a teljes pályázati dokumentáció összeállítása. Ügyfeleit tehermentesítve társaságunk az esetleges hiánypótlási feladatokat vagy tisztázó kérdések megválaszolását is elvégzi. Amennyiben szükséges, segítünk ügyfeleinknek partnercégek és kivitelezők felkutatásában, szállítók szervezésében is.

Projektmenedzsment, Utógondozás, Monitoring tanácsadás

A támogatási szerződés beadását követően cégünk teljes körű projektmenedzsment, illetve pályázati utógondozási feladatokat is ellát ügyfelei részére, ezzel téve zökkenőmentesé a támogatások lehívását.

Nyomon követjük a projekt előrehaladását, és javaslatokkal támogatjuk annak tervszerű megvalósítását. Szükség szerint mediálunk a támogató szervezet, valamint a pályázó között. Tapasztalt kollégáink jól ismerik az eljárási metódusokat és megtalálják megoldást az esetlegesen felmerülő problémák orvoslására. Segítünk, hogy a kivitelezési vagy szállítási szerződések, közbeszerzések minden esetben összhangban álljanak a pályázatban vállalt kötelezettségekkel. Kollégáink segítséget nyújtanak az előrehaladási és zárójelentések, továbbá a kifizetési kérelmek összeállításában és benyújtásában.

Monitoring tanácsadás keretében segítséget nyújtunk az eredménymutatók, indikátorok ellenőrzésében. Támogatjuk, hogy ügyfeleink projektjei ne csak szakmai, de költségvetési és jogi szempontból is megfeleljen a vállalásoknak. Az estelegesen felmerülő hiányosságok és problémák esetén ügyfeleinket megoldási javaslatokkal támogatjuk.

Projektmenedzsment

 Munkájukat közgazdász szakember, jogászaink és közbeszerzési jogászunk támogatja. Cégünk elsődleges célja az ügyfelek elégedettsége, ezért munkánk során a precizitáson túl a rugalmasságot és a gyors kommunikációt tekintjük elsődlegesnek.

A 4GLOBE Kft. 2011 óta foglalkozik pályázatírással, és projektmenedzsmenttel. Fő tevékenységünk a komplex pályázati szolgáltatás, azaz nem csupán pályázatírásban, hanem közbeszerzési eljárások lefolytatásában, projektmenedzsmenthez kapcsolódó feladatok teljes körű ellátásban, pályázati utógondozásban, továbbá kommunikációs és nyilvánossági követelmények teljesítésében is ügyfeleink rendelkezésére állunk. Továbbá igény esetén segítünk ügyfeleinknek az esetleges partnercégek és kivitelezők felkutatásában is.

Tanácsadás:

Szolgáltatásunk a piackutatás területei közül igényfelmérésre, valamint az értékesítési csatornák elemzésére vonatkozik. A kutatás célja, hogy a piacra lépésben rejlő kockázatot csökkentsük azáltal, hogy a Megbízónkat megfelelő minőségű és mennyiségű releváns piaci ismerethez juttatjuk a gazdasági, jogi, technológiai, valamint társadalmi környezetre vonatkozóan.

 

Munkamódszerünk a következő lépésekből áll jellemzően:

–        A piackutatás tárgyának meghatározás

–        Kutatási terv készítése

–        Piac- és versenytárs elemzés

–        Targetálás és territory exploring

–        Kutatási jelentés elkészítése és javaslattétel

Tanácsadási szolgáltatásunk során az érintettek bevonásával, közösen térképezzük fel a folyamatokat, azonosítjuk a folyamatban lévő fejlesztési lehetőségeket, és fogalmazunk meg fejlesztési javaslatokat. A munkafolyamatok megfigyelése és a használt dokumentumok áttekintése során tényszerű adatokat, tapasztalatokat gyűjtünk a kiválasztott folyamatok működéséről és ennek alapján további fejlesztési lehetőségeket azonosítunk, illetve igazoljuk a folyamatok fejlesztésére vonatkozó feltételezéseinket, elképzeléseinket.

 

Workshopokon keresztül a résztvevők csoportba szervezésével bevonjuk őket saját munkakörnyezetük és munkafolyamataik fejlesztésébe. A csoportok munkája során követik azt az elvet, miszerint a kisszámú és nagymértékű fejlesztésekkel ellentétben sok, kismértékű lépést tesznek meg a folyamatjavítások érdekében. A csoportok kialakításával a lean filozófián alapuló önfejlesztő, önjavító szervezetet hozunk létre, mely az új kihívásokra módszeresen és hatékonyan tud reagálni.

 

A fentebb ismertetett módszerek csak a leggyakrabban felmerülő megoldásokat jelentik, de a fejlesztési tevékenységek pontos összetétele minden esetben a folyamatdiagnosztika eredményétől függően, az ügyféllel történő egyeztetést követően kerül kialakításra.

 

Tanácsadói és fejlesztési tevékenységünk eredményét ügyfeleink meglévő és fejlesztendő termékei és szolgáltatásai folyamatai javulnak és professzionálisabbá Hiszünk abban, hogy a pénzben közvetlenül nem mérhető eredmények (pl. vezetői hozzáállás változása, dolgozói elkötelezettség) előbb-utóbb a minőség szintjének növekedésén is meglátszanak.

 

A modern vállalat menedzselésének alapja a marketingkoncepció (vagyis a fogyasztói igénykielégítést középpontba állító menedzsment) és a stratégiai tervezés (vagyis a piaci lehetőségeket, kihívásokat és a vállalati lehetőségeket és célkitűzéseket összhangba hozó menedzseri döntések). A vállalati stratégia kialakításának inputja a marketing-kutatás ugyanakkor a marketingstratégia kialakításakor elsődlegesen a vállalati stratégia célkitűzései dominálnak.

A vállalati marketing részfolyamatokat a vállalati stratégiával összhangban kialakító, annak célkitűzéseit szolgáló, és a vállalati stratégia kialakításához információt szolgáltató marketing menedzsment. A marketingstratégia a vállalati alapstratégián belül két szinten értelmezhető:

 

  • Marketing-alapstratégia: a stratégia üzleti egység céljainak kitűzése és azon eszközök meghatározása, amelyek révén a marketing funkciók menedzselésével ezen a célok megvalósíthatók.
  • Marketing-részstratégiák: az alapstratégián belül, annak megvalósítása érdekében a marketing eszközök (4P) használatának felvázolása. A részstratégiákat egyenként kell meghatározni és egymással párhuzamosan, ütemezve kell végrehajtani.

 

Rendezvényszervezés:

Rendezvényszervezési tevékenységünk keretében nem csupán diákoknak szervezünk oktatási¬-nevelési célú programokat, táborokat, hanem cégeknek, önkormányzatoknak, továbbá nonprofit szervezeteknek, alapítványoknak, egyesületeknek is segítséget nyújtunk (illetve igény szerint teljesen egészében is átvesszük a szervezési feladatokat) az – akár pályázati forrásokból is finanszírozott – rendezvények megszervezésében, legyenek azok néhány órás, vagy akár több napos események, táborok, oktatások, vagy utazások.

Pályázatok :

A kedvezményezett neve

4GLOBE Korlátolt Felelősségű Társaság

A projekt címe

Gyakornoki program a 4Globe Kft.-nél

A szerződött támogatás összege

2 903 185 Ft

A támogatás mértéke (%-ban)

80%

A projekt tartalmának bemutatása

A projekt keretében megvalósuló legjelentősebb tevékenység a gyakornok foglalkoztatása 9 hónapon keresztük, amit mentor segít, emellett megvalósul eszközbeszerzés.

A projekt tervezett befejezési dátuma

2022.05.23.

A projekt azonosító száma

VEKOP-8.3.2-18-2018-00154

Írjon nekünk

Vegye fel a kapcsolatot az alábbi elérhetőségek egyikén:

Kapcsolat